Így készültünk kegyképünk megtalálásának
200. évfordulójára...

A Máriakő környezetének helyreállítása

Nagyobb nézethez klikk a képre!

Ma a kép a templomban az ambó mellett az őt méltán megillető helyen található. A kép színeit a majd két évszázad elhalványította, felújítása 2007-ben történt meg, mely Tremmelné Hudik Katalin restaurátor hozzáértő munkáját dicséri.
A Máriakő (csak a kőbarlang, minden más az enyészet és a "gyűjtögetők" martalékává vált) a Máriakép számára méltatlan állapotban volt: egy elhanyagolt "hajléktalan-szálló" a Szentendrei út mentén. (ld. képek)

Mivel sok kövis testvérünk és az óbudaiak is szerették volna ezt az állapotot megszűntetni, így rövidtávú célként tűztük ki a Máriakő környezetének megtisztítását: hozzá méltó – adj' Isten eredeti – állapotban látni.

A rendbetételt két fázisban terveztük megvalósulni:

Ezúton is nagyon köszönjük minden Testvérünk fáradozását. Kiemelt köszönet illeti meg az Polgármesteri Hivatalt, amiért a két szombaton kitermelt kb. 4m3 szemét elszállításának és a zöldhulladék ártalmatlanításának költségét vállalta, valamint a kerületi parkfenntartásért felelős vezetőit, akik ennek a megszervezésében részt vettek.
A szentendrei út töltéséről a kb. 30-40 éves erózió következtében jelentős mennyiségű föld került a Máriakő oldalához. Ezt a pár m3 földet a kő környezetében elterítettük.

vonal

A kő és a kegyhely helyreállítása:

A kő restaurálása után az új szekrénykébe a kegykép mozaik-másolata került, melyet fogyatékos gyerekek készítettek Ónodi Ágnes irányítása mellett. A helyreállított kegyhelyet Székely János püspök atya áldotta meg 2012. szeptember 7-én.